Ígérem, hogy ma már nem posztolok többet. Ezt is csak azért, mert túl friss az élmény, és még emlékszem mindenre.

2022. szeptember 12. Hétfő.

Email a főnöktől: "A fél cég Covidos, mától két hét Home office" 

Mondom, ez most jól kezdődik. A Home office nekem jó, mert sokkal gyorsabban tudok haladni, ugyanannyi idő alatt több munkát tudok elvégezni. Ennek folyománya, hogy többet is tudok netezni párhuzamosan.

2022. szeptember 14. Szerda

Már kb. délután 2-re végeztem az az napi feladatokkal. Beléptem messangerbe. Üzenet egy ezer éves ismerőstől, nem is tudom, hogy hány éve nem találkoztunk. Még egyetemre jártam amikor találkoztunk, aztán sokáig semmi, és egyszer bejelölt facebookon, aztán 1x 1x váltottunk pár üzenetet. Ők most már hosszú évek óta Kanadában élnek, annak is inkább a távolabbi részén. így az ilyen beszélgetések nálunk éjszaka zajlanak (8 óra időeltolódás). Írja: "Te olyan okos vagy, mit tegyek a 17 éves fiammal, észrevettem, hogy magassarkúban volt..." Hát erre mit lehet mondani, hát leginkább semmit. Ismerjem be, hogy 14 évesen volt rajtam előszőr magassarkú cipő (na nem úgy, ahogy sok fiú kipróbálja a testvéréét, szüleiét a lakásban, titokban, hanem úgy rendesen utcán), és 17 évesen már tökéletesen tudtam, hogy abban érzem jól magam, és ha csak lehetőség volt rá abban jártam? Hát ez kicsit erős lett volna (meg ugye a hazugság, hogy "normális" vagyok). Próbáltam arra terelni a szót, hogy ez nem biztos, hogy akkora baj, meg ez egy alkalommal nem jelent semmit és, hogy esetleg várja meg, hogy a fia szól meg ilyen általánosságok. Meg, hogy vannak erre szakemberek, meg csoportok, meg minden ahol esetleg próbáljon körbe nézni. De ne erőltesse, mert akármi is lehet belőle, és lehet, hogy ez a fiúnak is rossz.

Közben ezerrel elkezdtem nekik keresni valami nekik közeli helyet, ahova esetleg el tudnak menni, főleg anyuka, hogy mit tegyen a fiával, remélem sikerült anyukát jó helyre irányítani. Azért megértette, hogy először neki kell ezt megértenie és utána "elővenni a fiát". Meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

2022. szeptember 15. Csütörtök

Az napra nem nagyon volt feladat (nálunk a szeptember ilyen laza időszak, de majd jön a november-február és kidolgozzuk a belünket, de az augusztus-október az ilyen lazulás minden évben). Így a napi feladatokkal már 11-re végeztem, elküldtem a főnöknek, Válaszolt: "Akkor ma pihenj, mert meg lesz ennek böjtje, készülj a novemberre".

Belépek egyik insta fiókomba (az már korábban is kiderülhetett, hogy több is van, okok valószínűleg egyértelműek). "Ajánlások neked" fül oldalt (hogy ez nálatok, hogyan jelenik meg nem tudom, érthető okok miatt nem a mobilomról Instázok /az elég gyakran van a feleségemnél, és hát ez ilyen bújkálás még mindig/ hanem a számítógépemről, annak összes hátrányával együtt). Szóval "Ajánlások neked" első helyen: LMBTQ barátkereső... Hogy micsoda? De én nem is. Nem, én nem vagyok olyan, nem tartozom oda. De valahogy "véletlenül" rákattintottam. A sok nem oda illő poszt között volt egy kettő aki felkeltette az érdeklődésemet. És elkezdtem olvasni és olvasni.

"Gyere vacsorázni" "Jó megyek, csak még ezt az egy cikket elolvasom" "Gyere már vacsorázni" "Jó csak ezt az egy cikket elolvasom...". Már péntek volt mire a vacsorához jutottam. (Igen már írtam, hogy kicsit "zavaros" a házasságom).

Kattogtattam azoknak a fiúknak, lányoknak a profiljára, akik úgy "megfogtak" onnan linkek, blogok stb. Eljutottam egy angol nyelvű blogig. Ahol egy transz lány (biológiailag fiú, de amúgy lány) leírta életét, a megpróbáltatásait. Amúgy jók ezek a blogok, mert fejlődik az angolom, ami a munkám miatt nagyon fontos. Mérnök vagyok és már csak angolul léteznek a leírások, használati utasítások meg úgy minden amiből dolgozunk, szóval az angol kell. A google translate is egyre használhatóbb (szakmai anyagokhoz nem kell, de most használtam sokat). És több helyen ez a "b*meg akár én is írhattam volna" érzés. A sírás határa. De erősnek kell lenni, mert a feleségem egy szobával odébb nem fogja érteni miért sírok. Ő most bejár dolgozni, így korán lefeküdt aludni, és korán kelt. 

2022. szeptember 16. Péntek

Reggeli email: "Ma fel kéne hívnod X ügyfelet és leegyeztetni vele, hogy mit akar, mert ami árajánlat kérést küldött abból egy szót sem értek, csatolom. Intézd. Gy" (Gy a főnököm). Felhívom a figurát, kiderül, hogy azért nem értjük mert ő se érti, és fogalma sincs mit is akar valójában. Kedden ráér, menjek be hozzá és kitaláljuk. Válasz a főnöknek: "Kedden meglátogatom X-et, mert ő sem tudja mit akar. Mára ennyi?" "igen ennyi. Nincs most semmi, elmegyek az Adriára szerdán jövök, úgy néz ki most ez van pihenj Te is". Kis cég előnye, a sok hátrány mellett, hogy 1./ normális a főnök, 2./ Tényleg totál rugalmas a munkaidő, munkarend, és ha nincs meló vagy kevesebb úgyanúgy fizet. Szóval jó helyen vagyok. Nyilván ha jobban megy a szekér, akkor gyakran ad jutalmakat.

Ott folytattam ahol hajnalban abba hagytam, de egyedül az üres lakásban. Folytattam az utolsó posztot, amit már éjjel nem bírtam befejezni, és egy kib*ott nagy bőgés és egy hányás lett a vége. Ilyet utoljára nagyon régen éreztem.

Középiskola III. osztály (ma ezt 11. osztálynak nevezik, de akkor még mi III. osztálynak hívtuk, és volt egy ilyen dili, hogy általános iskolában arab számokkal, középiskolába római számokkal jelöltük az osztályokat, hogy lehessen tudni ki mire gondol. Szóval III római három.). Egyetemre kéne menni (Nem Debrecenbe pulykakakast venni, ahogy a dal is mondja, egyetem). Felvételi előkészítő, bentlakásos Velencén, 10 nap. Nem is drága. Rávettem szüleimet, hogy én oda el, ők meg fizessék. Így is lett, ők fizették én meg elmentem. Első este "ismerkedés", kevés olyan dolog van amit nagyon utálok ezek, egyike az ez. De minden ilyen helyen van egy "ismerkedés" délután, néha bugyutábbnál bugyutább feladatokkal. Azért érezték, hogy ez úgy lehet, hogy gáz, szóval totál nem volt kötelező, így ültem a parton egy padon (nem egy hosszú faágon, fel és le, hanem egy rendes padon), és észre vettem, hogy egy lány ül a szomszéd padon és ugyanúgy bámulja a vizet és a nádast ott a tó közepén. Valahogy egymásra néztünk, ő elmosolyodott aztán vissza komorodott és bámultuk a vizet. Aztán ez még sokszor. Ő volt a bátrabb, és a kezdeményezőbb. Szia Zsó vagyok, rendes neven Zsófi, de mindenki Zsónak hív. Bemutatkoztam (ugye itt álnév meg minden szóval maradjunk a Viktornál). És úgy elkezdtünk beszélgetni, sokat és sokáig. Másnap kezdődött a "tanfolyam" délelött 4 óra matek, ebéd, délután 4 óra fizika, másnap fordítva. Ki hova ül? Előző nap sokan már barátkoztak ("ismerkedés" délután volt), és mi így álltunk és néztük, hol marad üres hely. Péterbácsi mondta, hogy na ott van még két hely, üljetek egymás mellé. így kezdődött egy élethosszig tartó "barátság". (Hogy miért biztos, hogy ez a barátság élethosszig tart(ott) pár sorral lejjebb ki fog derülni). Ő Szegedre szeretne menni fizikusnak, én Bp-re mérnöknek. Később cím  csere. Ekkor még sem internet, sem mobil telefon nem volt, vezetékes telefonja se volt mindenkinek. Postai levél volt és ennyi. Talán így október lehetett amikor jött egy levél, és leírta, hogy sokat gondol rám, és mi lenne ha egyszer egyszer váltanánk pár szót akár telefonon akár levélben, mert már van telefonjuk, és cseréljünk telefonszámot. És leírta, hogy jelentkezett az előkészítő folytatására és minden második szombaton Pesten lesz és találkozzunk. Én is gyorsan jelentkeztem, és így minden második szombaton találkoztunk. De akárhányszor találkoztunk nem az a klasszik fiú-lány kapcsolat, hanem így sok-sok év távlatából a klasszik lány-lány barátság volt köztünk. De ezt akkor és ott még nem tudtam, és nem is értettem. Volt akkor elég bajom. Itt még nem másztam ki a nyolcadik évvégén szerzett gödörből. Ami így nagyon sok év távlatából visszaemlékszem, sose volt az téma, hogy mi együtt lennék egy pár. Úgy voltunk egymás mellett, tényleg mint két barátnő amiket filmekben meg az utcán meg a környezetünkben látunk.

Szüleim rettenetesen konzervatívok. Nem sokkal korábban (még II.-os voltam /értsd 10. osztály/ amikor elváltak mert rájöttek, hogy a "másik hülyébb mint gondoltam" és ez kölcsönös volt és a mai napig is mindkettő úgy érzi, hogy a másik a hülye. Hugommal anyámmal maradtunk, egyébként szerintem anyám a hülyébb kettejük közül, de ahogy szokták mondani sportnyelven "erős a mezőny" de ez más lapra tartozik). Elkezdődött az egyetem, és jött a tavaszi félév, és a húsvéti szünet. Hallani sem akartak arról, hogy Zsó akár csak egy napra is hozzánk jöjjön. Én akkor már egy túraszakkör vezetője voltam, és így rengeteget jártunk túrázni, kirándulni, vízitúra, gyalogos, görkoris akármi. Így nem volt feltűnő, amikor azt mondtam, elmegyünk egy húsvéti hosszú hétvégére Szegedre, otthon úgy tudták, hogy a csoporttal megyek, a valóságban egyedül mentem. Szóval így eljutottam Szegedre. Zsó kolijával szemben volt egy kis "szálloda", bár ez a szó erős arra a létesítményre, mert hát hogyis mondjam, szóval olyan volt. A lényeg, hogy volt benne ágy, nem esett az eső a fejemre, és sokan nem is voltunk /ezt értsétek úgy, hogy volt a recepciós meg én, legalábbis a homo sapiens sapiens faj képviselői közül/ és leginkább olcsó volt. Szóval ideális volt akkor ott számomra. És mivel túrázni sokat túráztunk és ott megtanultam azt, hogy bárhol bármilyen körülmények között képes vagyok aludni ami legalább nagyjából vízszintes, nem esik az eső a fejemre, és legalább 168x55cm így ez megfelelt. Bár ha ma látná a hatóság feltehetően bezárná, de akkor ott a hálótársak sem igazán zavartak (ők többnyire csótányok, és legalább egy kisegér volt, bár lehet, hogy egérből is volt több, nem igazán ismerem azt, hogyan lehet őket megkülönböztetni, a csótányok többes száma adott volt mert egyszerre láttam belőlük többet). Sokat beszélgettünk Zsóval. Sétáltunk meg úgy elvoltunk. Volt ennek a helynek egy másik problémája kint volt a "halálban" ahogy mondanák, és vagy villamos (ami leginkább akkor járt arra amikor piros hó esett), meg volt a két lába az embernek, ha valamit akart akkor be kellett sétálni a városba. De jó volt. Kellemes volt.

Hogy miért nem akarták, hogy Zsó nálunk aludjon? "Hát kis fiam, hogy képzeled, még csak 20 éves vagy, és, hogy ilyenkor? Meg együtt egy lánnyal? Majd ha lesz rendes barátnőd akkor, de azzal várd meg amíg lediplomázol". Szóval így Zsó hozzánk nem jöhetett. Hogy miért volt ez rajtuk nem tudom. Máig nem tudom, de most már ennyi év távlatából totál mindegy is. Egyébként Zsó szülei se voltak sokkal jobbak. Bár ő az apjára nem nagyon emlékezett, mert 5 éves volt amikor az apja lelépett egy nővel először Ausztriába, aztán hűen az első betűkhöz Ausztráliába ment, azóta semmit nem tudnak róla (értsd az utolsó találkozásunkig 2004-ig).

Valahogy Zsóval sose került szóba, hogy bármi több legyen. Másodévre jártunk, de már annak is a vége felé amikor hívott, hogy meghalt a nagymamája, és abból a pénzből amit örökölt vettek egy kis lakást Szegeden, és látogassam meg. Ez volt az első alkalom, hogy nála aludtam. Talán az egyik legjobb beszélgetés volt köztünk akkor ott azon az éjszaka. Ezt követően viszonylag gyakran meglátogattam. Az egyik ilyen alkalom nagyon durván sikerült. Nem tudom honnan, de megtudta (lövésem sincs, hogy honnan), hogy odavagyok a magassarkú cipőkért. Valahogy valahonnan szerzett egy 41,5-est ami pont jó volt rám, egy egyszerű olyasmi volt (így nagyon sok év távlatából) mint egy bokacsizma, nem tűsarkú, hanem egy kicsit nagyobb vastagabb sarka volt. "Vedd fel" ezzel kezdte. Aztán előkerült egy ilyen vékony pántos felső, meg egy kényelmes vékony anyagból készült hosszú nadrág is. Nagyon úgy éreztem, hogy igen ez én vagyok, és igen. Aztán valahogy jött spontán, hogy együnk valamit. És valahogy nem is gondolkodtam akkor, úgy ahogy voltam elmentünk enni. Volt egy ilyen kiülős hely Szeged belvárosának a szélén, és oda mentünk. A pincér arca sokat elárult a helyzetről. Aztán haza mentünk. Ahogy vetköztem le egy irtózatos bőgés következett. Zsó odaült mellém, és átölelt: "tetszik"? Nem tudtam mit mondani. Másnap felváltva hánytam és bőgtem szinte egész nap.

Végeztünk. Lediplomáztunk. Én egy másik egyetemre kerültem, az egyik tanszéken lettem könyvtáros és rendszergazda, a fő feladatom az volt, hogy tonna szám nyomtassak vonalkódot a könyvekbe, és vigyem be adatbázisba a könyvtári állományt, és üzemeltessek kb. két tucat sámítógépet amit a hallgatók tudnak használni. Akkoriban kezdődött az internet is Magyarországon, az egyetemeken már volt néhány éve. De még az email cím meg ezek, nem voltak annyira elterjedve. Zsó hívott, hogy lett email címe, meg hogy, "ne haragudj, de bepasiztam" mondtam neki, hogy semmi gond, mi csak "barátok" vagyunk. Gondolkodtam egy ideig, hogy mi legyen, hogyan lenne a legjobb. És ami már többször előtte érlelődött bennem, csináltam magamnak egy email címet (mint rendszergazda nem volt nehéz, és volt jogosultságom meg minden), "Nagy Csenge" néven (a Nagy vezeték név akkor jött, a Csenge már sokkal korábban jött valahogy ez a név megfogott, és sokat gondoltam rá, valahogy akkor úgy éreztem, hogy ez a név illik hozzám). Ettől kezdve Zsóval már mint "Csenge" leveleztem. Így a párja sem volt féltékeny. Egyszer egyszer találkoztunk is. Nekem is lett egy csajom, bár nem volt az igazi az egész, egy egyetemi hallgató lánnyal valamennyire összejöttünk. Pár évvel később Zsóék szakítottak (meg mi is szinte egyazon a napon). Zsó írt, hogy látogassam meg, de készüljek fel, hogy ott lesz a húga is (Annácska), aki közben egyetemre jár, és nála lakik, de ne féljek a húga tud mindenről. Megérkeztem, húga megszólalt: "tényleg te vagy Csengus? Zsó sokat mesélt rólad". Majdnem bőgtem... De végül nem. Szokott móka, átöltöztem, és elmentünk akkor már hármasban enni valamit. Akkor volt ott valami utcabál szerűség és tele volt ilyen kaja sátrakkal az egyik tér. Hogy azon a hétvégén pontosan mikor és melyik nap történt, ennyi év után már nem emlékszem, Mi kicsit hátrébb voltunk, Annácska elől állt és sora került, a világ legtermészetesebb hangján hátrafordult: "Csengus mit kérsz?" na azért volt ott szemeknek elkerekedése. Arcok keresése. De túl lettünk rajta. Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy ott akkor mit gondoltak az emberek. De jól elvoltunk hármasban. Így utólag tényleg olyanok voltunk mint három barátnő, illetve egy testvérpár és a közös barátnőjük. Így teltek az évek. Nekem lett több hosszabb rövidebb, de sosem működő kapcsolatom. Az elején még a szex is ment, de utána már nem. Mindegyik úgy ért véget, hogy a lány szerint: "olyanok vagyunk mint két barátnő vagy mint két testvér".

2003 nyara. Jött egy email Zsó anyukájától, hogy egy nagyon szerencsétlen autóbalesete volt a lányoknak, Annácska azonnal meghalt a helyszínen, Zsó még él, de nagyon rossz állapotban van, és Zsó látni szeretne. Úgy szerveztük, hogy én akkor menjek hozzá a kórházba amikor az anyukája nincs ott. Fél évig volt kórházban, kiengedték, de még várt rá egy rakás műtét. Az egyik ilyen műtétje után hirtelen rosszabb lett az állapota, és nagyon kérte, hogy látogassam meg. Elmondta, hogy a pasija kidobta, hogy "ilyen hulladék nekem nem kell" (előtte már 2 éve együtt voltak). Sajnos váratlanul bejött az anyukája. Néztük egymást. Zsó megszólalt: "Anyu, mindent elmagyarázok, ne érts félre. Ő Csengus...". Pár héttel később jött még egy email, hogy összeomlott Zsó, és az intenzíven van, és nagyon kéri, hogy menjek be hozzá. Bementem, tényleg nagyon rosszul nézett ki. Leültem vele beszélgetni. Elmondta, hogy az anyukája tud mindent. És annyit mondott: "Te voltál az én egyetlen igazi barátnőm" és a "barátnő" szót nagyon megnyomta. Gyakorlatilag most egy fél éve volt (tehát 2022 elején), hogy kezdtem megérteni, hogy ő mit is mondott akkor. De ekkor még csak 2004 volt. Sajnos nem sikerült az életét megmenteni. A baleset, az összesen 24 műtét megtette a hatását és 2004 tavaszán elment végleg. Anyukája felhívott, hogy Zsó nagyon szerette volna ha én ott vagyok a temetésén. Néhány kollégája (egy kis kutató laborba ment dolgozni) eljött a temetésére, az anyukája és én voltam ott. A pap bácsi, meg a kollégák nem tudták, hogy én ki vagyok. Az anyukája odajött: "köszönöm, amit a lányomért tett! Nem is tudja, hogy mennyi minden jót mondott magáról." Aztán a temetésen anyukáját próbáltam vígasztalni (más élő rokona nem volt). A temetés után kérte az anyukája, hogy menjek fel hozzá, és beszélgessünk. Ez akkor az anyukájának kellett. Akkor mondta, hogy "ne haragudjon, de végig azt hittem, hogy Ön tényleg Csenge, úgy beszélt Önről a lányom, mint egy igazi barátnőről. Nagyon meglepődtem amikor megtudtam az igazat. De köszönöm amit a lányomért tett sok-sok év alatt".

Kb. fél éve történt.  Nem tudom, hogy mitől talán valamit a neten olvastam, kezdtem megérteni, hogy akkor mit és hogyan mondott Zsó. Szokásos, hányás-bőgés kombó kb. egy napon keresztül.

 2022. szeptember 16. Péntek délután.

Szerencsére pont nem esett, de nem is volt túl kellemes idő. Zsó jutott eszembe, ahogy az Instát nézegettem. Igen most is van egy magassarkúm, amiről senki nem tud. Felvettem, és kimentem a Dunapartra ahol egy rendszeresen beszélgettünk Zsóval, amikor ő jött valami miatt Pestre.

Nem, nem igaz, nem vagyok "más" "normális" vagyok. Nem lehet...

2022. szeptember 16. Péntek este.

További kutakodás a neten, fórumok olvasgatása. És akkor találtam pár kommentet amit az előző posztomban idéztem. Utána keresgélés, hogy mi lenne a legjobb blog hely, ahova a gondolataimat elhelyezhetem. Erre esett a választásom. Szóval ekkor eldőlt, hogy még pár napot várok és ha nem javul a gondolat regisztrálok és elkezdem leírni amit gondolok.

2022. szeptember 17. Szombat

Kötelező családi program, feleségemmel, anyósékkal. Szerencsére semmi extra nem történt, de a lelkem nagyon fájt egész nap.

2022. szeptember 18. Vasárnap

Nem bírom tovább. Valakivel kell beszéljek, mert megörülök. Insta LMBTQ barátkereső, életemben először bekövettem egy LMBTQ oldalt (nem, én nem vagyok érintett, nem). Aztán még egyet, és még egyet. És van több barátkereső Insta oldal ebben a témában, az egyiken találtam egy, saját bevallása szerint egy fiatal leszbi lányt, Rák csillagjegyű (pont, mint én bár a rák-rák elvileg nem jó kombó, de valahogy az egész amit írt rettenetesen megfogott). Ráírtam, hogy beszéljünk. Talán az elmúlt évek egyik legdurvább "beszélgetése" volt. Néha a sírás határán voltam. Kibukott belőlem minden, így távolról is elnézését kérem. Leírtam neki sok mindent. Hogy, ő mint aki ebben benne van, hogy látja. Nagyon kedves volt, és annyit irt, hogy ehhez a részhez nem ért, "én nem vagyok transz... de keress szakembert, mert lehet, hogy igen..." De én nem, nem akarom, nem lehet, hogy bennem él egy lány...