Korábban már írtam, hogy volt egy nyaralás nyolcadik osztály végén, nagyjából ez volt az utolsó közös családi „békés” nyaralásunk. Bár ez már igen messze volt a „békés”-től, az, hogy családi az is egy relatív innen nézve. Egy picit vissza kell ugorni az időben, hogy minden érthető legyen.
Ötödikes vagy hatodikos lehettem amikor valami csoda folytán lehetett az Úttörő áruházban rendes görkorit kapni, ez már olyan, volt, hogy volt egy rendes cipőrésze és arra volt szerelve a kerék, és rendes felfüggesztése is volt. Amúgy szerintem egy jó kis görkori volt. Ezen kívül volt még egy NDK (nem levehető ajtós turmixgép hanem) görkori. Na az ilyen horror szerkezet volt. Az volt a koncepció, hogy így szijjakkal a cipőre lehessen csatolni (ez még úgy ahogy sikerült is a tervezőknek). Ezen kívül sikerült a 424-est és és az UV motorkocsit megszégyenítő csattogást beleépíteni. Teljesen hiányzott belőle, a kerekek gurulási képessége, illetve az irányíthatósága. Ez utóbbiakkal egyáltalán nem rendelkezett. Ellenben, ha valaki használta kb. fél kilométerről lehetett hallani, hogy közeledik. Na de ez most nem ilyen volt, hanem rendes, csendes, kényelmes, és nagyon jól gurult, fordulékony volt stb. Szóval egészen jó volt. Viszont ezt sajnos nyolcadikra kinőtem. Ebben az időszakban ahogy már írtam apu valami nagyobb gyárban volt valami fő akárki, és elég sokat járt akkor nyugatra - ez akkoriban nagy szó volt, mert a vasfüggöny miatt nem nagyon szerették, ha valaki nyugatra utazik, de ő a kivételek közé tartozott, mert próbálta a nyugatiakra rásózni azt, amit itthon gyártottak - és kértem, hogy hozzon nekem görkorit. Na nem csak nekem a húgomnak is hozott. Ez szinte pár nappal a nyaralás kezdete előtt lehetett, mert éppen csak felpróbáltuk, hogy méretre OK-e, de használni már nem nagyon használtuk. Így a két vadiúj görkori is jött velünk Siófokra. Bár húgom mondta, hogy neki nem igazán kell, meg nem igazán tetszik neki, de hátha azért vigyük el.
Szóval megérkeztünk. Az első nap ilyen pakolászással telt, meg Apu elment felderíteni a terepet. Azt hamar megállapította, hogy a szálloda közelében (ha nem pont a szálloda is a vízparton volt, erre már nem emlékszem) van egy strand, de az nem jó, de onnan két kilométerre van egy tuti jó strand és odamegyünk másnap. A másnap reggeli történésekről már írtam. Úgy kezdődött, hogy én olyan úszodresszt akartam mint, ami a húgomnak van. Mert a sima fürdőnadrág az tök gáz. Hiszti, meg minden volt. Vagy kapok olyan úszodresszt, mint a húgomé, vagy nem megyek el a strandra. A vége az lett, hogy anyám feladta a reménytelen harcot, és megengedte, hogy a szállodába maradjak, amíg ők elmennek a strandra, ebédre jönnek vissza. Ők el, én maradtam a szállodában. Aki emlékszik egy ilyen szocreál szállódára az tudja, hogy a szobában igazán semmit nem lehetett csinálni. Akkoriban TV-sem volt a szobában, de minibár se, meg hűtőszekrény se, néhány ágy, valamelyik gyár selejtárú raktárából kimentett szekrények, esetleg egy két szék, jahh és nem működőképes porral oltó. Ami nem fal és festék volt, hanem betű és értelmesnek látszó szöveg, az a minden szobába kötelezően kifüggesztett házirend (levegővételen kívül minden más tilos, kb. 2 A4-es oldalon részletezve), és a porral oltónak a használati utasítása, ami rá volt ragasztva. Miután ezeket már kiolvastam, és kívülről tudtam és még alig múlt el fél 10 és az ebéd meg csak valamikor egy óra körül volt (ha jól emlékszem). Lementem felderíteni a szálloda hallját. Itt volt egy TV (bár adás nem volt, mert napközben, meg hétfőn nem volt adás), volt pár könyv, ami csak helyben olvasható. Értsd annyira helyben, hogy ha a szobába fel akartad vinni a recepciós-portás-házmester-biztonsági őr (egyszemélyben) leordította a hajadat, hogy hova viszed. Szóval ott lehetett olvasgatni, meg voltak ott újságok, valami Rex asztal meg pár zsámoly szerű valami, amire elvileg le lehetett ülni. Egy kb. velem egyidős lány olvasott ott valami könyvet, rajta is látszott, hogy a szülei elmentek a partra, ő meg maradt. Megnéztem a könyveket, hogy mit lehet olvasni, de igazán semmi olyan, ami akkor nyolcadikban érdekelt volna. Még a leghasználhatóbb könyv a „Természettudományi Kislexikon” volt, hát nem egy túl olvasmányos dolog, de legalább telik az idő, és elég vastag, gondoltam kitart a következő pár napban (amikor rossz volt az idő azt olvasgattam, a család többi tagja így bolyongott, meg 2 percenként nézték, hogy lehet-e már menni a strandra). Pár oldalt végig olvastam belőle (igen, tényleg teljesen jó időtöltés egy kislexikont A-tól Z-ig elkezdeni olvasni), amikor bekattant, hogy ott a görkorim a szobában, és a szálloda előtt egészen jó a burkolat. Lexikon vissza a polcra, én fel a szobába. Görkorit felvettem és elindultam lefelé. Az „egyszemély” megint leordította a hajamat, hogy mit képzelek én, tönkre teszem a burkolatot. Én megpróbáltam rávezetni, de egy berögzött egy bites agy átprogramozása igen nehéz, hogy kint nincs pad, repülni nem tudok, szóval valahol fel kell vegyem a görkorit és ha nem kiabálna már régen kint lennék és békesség lenne. Valahogy ez eljutott a feldolgozó egységig, és látszott, hogy az 1 bit elkezdett dolgozni. És végül megszülte az adekvát választ, „jó, de akkor gyorsan menj ki”. Ki is mentem, és tényleg teljesen jó volt. Ezzel is telt az idő. Az imént említett lány, akiről később kiderült, hogy Orsi a neve, utánam jött „leselkedni”, hogy mit csinálok. Én elsőre nem vettem észre. De pár kör után láttam, hogy nagyon néz engem. Szüleim vissza, ebéd. Ebéd után „szieszta” („kötelező csendes pihenő”). Majd délutáni program ugyanez, menjünk strandra. Én nem megyek mert nincs úszódressz. Ők el, én le hall és görkori. Orsi megint ott ült, utánam jött. Én odamentem hozzá. Hogy pontosan mi és hogyan hangzott el már nem emlékszem, arra igen, hogy kicsit beszélgettünk és a következő napokra ez meghatározó élmény volt nekem. És ha nem is minden szóra, de emlékszem. Szóval most kicsit „feltupírozva” az emlékek alapján rekonstruálva a párbeszéd.
- Mi van? - Kérdeztem Orsitól.
- Hát még ilyen közelről nem láttam görkorit. - válaszolta.
- Látod ilyen!
- Nehéz vele menni? - Erre a kérdésére konkrétan emlékszem
- Meg kell szokni, amúgy nem nehéz. Szeretnéd kipróbálni?
- Nem is tudom, meg nem tudom, hogy nekem nem túl nehéz?
- Miért lenne túl nehéz?
- Mert nekem csak egy kezem van. - Erre a válaszra is emlékszem. Meg arra, hogy itt lefagytam teljesen. És ekkor feltűrte a ruhája ujját és mutatta nekem a kezét. Azért ez volt az a pont, amikor összezavarodtam, mert nagyon rég óta kíváncsi voltam erre. Közben emlékeztem, hogy picit odébb volt egy pad, szóval elmentünk a padig. És leültünk, én oda adtam neki a görkorimat, segítettem neki felvenni, majd az első pár lépésében is segítettem. Akkor mondtam neki, hogy „OK, én most megmutattam a görkorimat, de ő meg mutassa meg a kezét, mert kíváncsi vagyok”. Totál aranyos volt, és nem is küldött el sehova, és megmutatta részletesen a kezét. Elmondta, hogy így született, hogy nem fejlődött ki a bal alkarja, csak egy pici valami van a könyöke alatt. És semmi több, de teljesen jól tud vele fogni, bár ujjai nincsenek a bal kezén. Nagyon érdekesnek találtam az egészet. Meg kicsit még gyakorolt, és közölte, hogy ez neki totál tetszik.
Vacsora után odajött, hogy másnap is görkorizok-e, mert neki totál tetszik. Vacsora után apámtól azért megkaptam a magamét, hogy hogyan jövök én ahhoz, hogy idegen lányokkal ott neki állok beszélgetni, és ráadásul a lány nyomorék (szerintem nem az, de apám szemében nyomorék volt), és hagyjam békén, mert biztos rosszul esik neki. Ebben maradtunk.
Másnap reggeli után a kislány és anyukája odajöttek hozzánk, hogy a kislányának nagyon tetszik a görkori, és hol szereztük. Erre apám, hogy ezt külföldön vette, és hát ez így picit bonyolult. Ekkor húgom (itt még édes kis aranyos volt, és még büntetlen előéletű) közölte, hogy neki van itt egy görkorija, de ő most itt tuti nem fogja használni, de amúgy se nagyon, szóval próbálja ki a lány és ha jó akkor meglátjuk. Orsi igen boldog lett, apám alig kapott levegőt, anyám csak legyintett. Fel a szobába, szokás reggeli műsor az úszódressz-part-szálloda hármas rendszer működéséről (értsd nem kapok úszódresszt maradok a szállodában, és nincs part, ők mehetnek, ahova akarnak). húgom mentette meg a helyzetet és előhozta a görkoriját, hogy vigyem le a lánynak, hátha jó lesz neki. Ők el, én le a két görkorival. Innen kezdve a program adott volt, reggeli hiszti, a vége Orsival görkori. Közben persze sokat figyeltem a kezét, ő sokat mesélt a kezéről. Valahogy úgy éreztem, hogy jól esik neki, hogy valakinek mesélhet róla. Persze én vigyáztam, hogy meg ne tudja, hogy nekem mennyire tetszik. És ez volt az a pillanat amióta határozottan tudom, hogy olyan kezet szeretnék. A vége az lett, hogy apám elbizniszelte a görkorit velük.
Sajnos többet nem találkoztunk, és mivel nem emlékszem a vezeték nevére esélytelen, hogy megtaláljam még egyszer. De ha magadra ismersz, és megbocsájtasz akkor egy üzenettel dobj meg!
